Ez az első

Június 23. péntek
21.50 van, a gyerekek még nem alszanak. Hagytam őket a szobában mesét nézni, lassan talán rájuk talál az álom. Tudom, nem így kéne. 2 mesét olvastam nekik, aztán énekeltem is párat. De ők csak nem aludtak el. Aztán a nagy hirtelen éhes lett (evett is 2-3 falatot), majd a kicsi kért még inni. Ezek után még énekeltem nekik, de feladtam és végül bevittem a tabletet, végülis a Manó Benő jó mese.
Időnként besokallok, ilyenkor hagyom őket. Persze a fülem ott van. Reggel megint kezdődik minden előről. Ha szerencsém van, akár 8ig, esetleg 9ig alszanak. Ilyenkor reggel nyugodtan fel tudok készülni a napra.
A délelőttünk úgy telik, hogy próbálom fékentartani őket, nehogy felébresszék apát. Ő hajnalban jön haza a munkából, ahova előző délután 13.30ra ment. Napi 10-13 órát dolgozik, ez változó. Vagyis a gyerekek ki vannak éhezve apára (én is), de napi 1-2 órát talalkoznak. Ovi időben a nagyfiam kb fél órát találkozik vele, amig elviszi oviba. Aztán apa hazajön, megint alszik és a kicsivel ebéd előtt ébresztjük.
Az egész lényege, hogy napi 24 órában kell rájuk figyelnem, játszani velük. Mellette még ott a főzés, házimunka. Estére elfáradok, ilyenkor szeretnék kicsit kikapcsolni; általában olvasok, de néha kapcsolgatom a tévét. Úgy érzem kell az agyamnak ez a kis nyugalom :)
Tudom, nem egyedi a problémám, mégis olyan jó kiírni magamból.

Életem első bejegyzését most befejezem. Nekem segített, hogy leírtam; neked talán segít, ha elolvasod :)

Szép álmokat!